Untitled Document
Bemutatkozunk
2006. decemberében összegyűltünk, hogy együtt kipróbálhassuk zenei tudásunkat. Két hónappal később már az első fellépésünkön is túl voltunk, a pilisszentkereszti Fánkfesztiválon húzhattuk a talpalávalót. A vastaps hatalmas élmény volt számunkra és ez ösztönzött minket a további közös munkára. Így kezdődött a Werischwarer Burschen története.


2007-től kezdődően nagyobb fesztiválokra is eljutottunk a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes jóvoltából, pl.: a siófoki Aranykagyló Fesztiválra.

Röpke két év alatt Magyarország számos pontján megfordultunk, ahol a dallamos sváb zenét bemutathattuk a táncoló közönségnek.


2009 elején tagváltás volt zenekarunkban, ekkor alakult ki a mostani felállásunk.

Még ebben az évben kiutaztunk Litvániába, Európa egyik legnagyobb folklórfesztiváljára, az Europeadére, ahol a magyarországi svábok képviseletében léptünk fel.

Fennállásunk óta több országba is eljutottunk, mint például Németország, Litvánia, Ausztria és Olaszország talán legszebb területére, Dél-Tirolba is.

Zenekarunk egyre több svábbálra, farsangi bulira, születésnapi zsúrokra és esküvőkre kap meghívást.


A hagyományos német és osztrák népzene mellett megtalálhatóak repertoárunkban a szlovák és szlovén dallamok, és egyre több magyar mulatós nóta, örökzöld sláger és rock’n’roll is feldolgozásra kerül.

Werischwarer Burschen | www.burschen.hu | A honlapot készítette: origOnline